Higurashi Kagome

 Partnerek




 

Az Anime és a Manga

Az anime sajátos formája a mangához képest kissé késleltetve, a második világháborút követő zaklatott lelki világú Japánban alakult ki. Például számos műben megfigyelhető az atombomba gombafelhője. Egyik ilyen az Akira, mely a 80-as évek egyik nagy anime disztópiája, amikorra a feszült társadalmi helyzet bizonyos alkotókból fokozott borúlátást váltott ki. Sokszor jellemző a sötét jövőkép, ami jól kifejezi, hogy milyen mélyen benne él a japán társadalomban a nukleáris csapás okozta sokk. Más rajzfilmek közvetlenül a bombatámadásokat dolgozzák fel történelmi valószerűséggel, példaképp említhető a Barefoot Gen.

 

 

A japán animáció rajzstílusa a japán képregényművészetből vezethető le: a manga, mint rajzstílus a hagyományos japán fametszetekre, és tekercsekre rajzolt történetek és kompozíciók stílusát (a sajátosságok nagy részét innen származtathatjuk), valamint az akkori amerikai képregénystílust ötvözte. A női alakok ábrázolásánál a korabeli amerikai szexideált vették alapul: nagy kék szemű, szőke és karcsú.

 

Osamu Tezuka tekinthető a műfaj egyik atyának, akinek első fekete-fehér képregényei a megszólalásig hasonlítanak az 1930–1940-es évek amerikai rajzstílusára. Ezeket a jegyeket animációs filmjeiben is átültette, amikben Osamu egy nagyon vizuális forma létrehozásával kísérletezett. A japán animátorok tulajdonképpen a képregény rajzolási stílusát vitték át az animációs filmekbe. A nagyon alacsony költségvetés egészen egyedi animációs stílus kifejlesztését eredményezte, ahol olyan hatáselemeket alkalmaznak, amelyek szinte észrevétlenül kevés rajzolást igényelnek. Így a mozgás illúzióját, annak elképzelhetetlenné nagyításával ábrázolják: a szereplő szinte mozdulatlan, miközben körülötte egy elmosódott háttér kavarog eszeveszetten. Lassításokat alkalmaznak, vagy hatalmas állókép pásztázásával fejezik ki a drámaiságot, a csend és mozdulatlanság által. Eközben Amerikában a valóságot egyre precízebben visszaadó animációs színvonalat céloztak meg. Így Japánban egy új ábrázolás és látásmód, egy új stílus született.

Ekkora válik el jelentősen a két ország animációművészete. Míg Amerikában és az általában nyugati világban úgy tekintenek a képregényekre és a rajzfilmekre mint gyerekes szórakozására, addig Japánban mindenki tisztában vele, hogy a képregények és az animációs film egyes műfajaira a felnőtt tartalom a jellemző. Ez nem csak az erőszakra és az erotikára, hanem a gondolatvilágra is értendő. Egyre filmszerűbb rendezésmód a jellemző, ami jól látható a Neon Genesis Evangelionban vagy a Szentjánosbogarak temetőjében (Grave of Fireflies - 1988), ami háborús dráma, ami két gyermek tragédiájáról szól, akik elvesztették szüleiket a háborúban.

 Forrás: wikipedia

Üdvözöllek!

 

Menüpontok 

Oldal
Anime
Kagome
Kagome & Inuyasha
Final Act 
Hanyo no Yashahime
Japán
Extrák 
Galéria

 
Látogatók
Indulás: 2007-02-08
 
Log in
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.