Higurashi Kagome

 Partnerek




 

Kagome és Inuyasha

Kagome kiszabadítja a fához szögezett Inuyashát és már rögtön az elején félreértések vannak köztük. Nem kedvelik egymást, ám a végén egyik sem tud meglenni a másik nélkül. A legfurcsább az, hogy először Inuyasha döbben rá, hogy szereti Kagomét. " Nem akarom elveszíteni mégegy szerelmemet." Majd csak aztán Kagome " Nem tagadhatom, megszerettem.."

Miután Urashue feltámasztja Kikyout,  Inuyasha nem tud választani a két lány között. A múltja és az emlékei Kikyouhoz kötik, Kikyou feláldozta az életét érte és a szerelméért. Inuyasha nem bír másra gondolni, mint, hogy neki is ezt kell tennie. Csakhogy Kagomét is szereti, és tudja, hogy a lány mennyi mindent feláldoz (kényelmes, otthon, tanulás, iskola, barátai, szabadideje), hogy segítsen neki az ékkő keresésében, Mindez nagyon nagy gondot okoz nem csak Inuyashának, hanem a rajongóknak is, hogy Kikyou vagy Kagome illik-e jobban, Inuyashához? Mivel Kagome az optimizmust képviseli, sokan szeretik. Kedves, ám néha hisztis és veszekedéseik is roppant mulatságosak Inuyashával. A vége legtöbbször az, hogy Kagome a fekszikvezényszóval földbedöngöli Inuyashát.

  
Inuyasha szerelme akkor válik igazán nyilvánvalóvá, mikor féltékenységi jelentet rendez. Inuyasha ugyanis Roppant féltékeny Kougára, akinek szintén tetszik Kagome. Kagome kijelenti, hogy nem érez barátságnál többet Kouga iránt és különben is Inuyashának meg ott van Kikyou. Inuyasha valóban mindkét lányt szereti és egyikről sem hajlandó lemondani :) . Kikyout nem tudja elfelejteni, és ezt Kagome időközben, megérti, és lefogadja. Nem is próbálja elválasztani őket, de azért továbbra is fáj neki Inuyashát Kikyouval látni. De ő azt szeretné, ha Inuyasha boldog lenne, nem számít mi áron, ha ez azzal jár, hogy nem láthatja többet, akkor (bár a szíve megszakadna belé) megteszi.

De Inuyasha szinte rögtön belátja, hogy Kagome is fontos számára, igényli, hogy mellette legyen, mert Kagome vidámsága Inuyashára is átragadt, már nem olyan mogorva és szomorú, gyakrabban mosolyog, a vonásai finomabbak lettek, mióta vele van. Már nincs egyedül. Csak egyszer látjuk Inuyasát és Kagomét csókolózni, azt is a move-ban. Egyértelmű, hogy végül Kagome lesz az, akit Inuyasha választ. Ez a romantikus szál teszi igazán érdekessé a történetet.

Üdvözöllek!

 

Menüpontok 

Oldal
Anime
Kagome
Kagome & Inuyasha
Final Act 
Hanyo no Yashahime
Japán
Extrák 
Galéria

 
Látogatók
Indulás: 2007-02-08
 
Log in
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre